Lélek fenghsui, avagy hogyan rendezzük be a lelkünket békesség esztétikumára.

 

Fenghsui szerint adva van az Ég (az égi csí), a Föld (a földi csí), és az Ember, írja a (wikipédia).

Az Égi csí a napfény, a holdvilág, a csapadék, és megannyi kozmikus sugárzás alakjában jut le hozzánk,

és természetesen az ide tartozó apályok - dagályok, viharok környezetformáló hatásai.

 

A földi csí változatos tájként: hegyekként, vizekként, illetve természetes vagy mesterséges építményekként mutatkozik.

Az égi csí mindezeket befolyásolja. Ha kibillen az egyensúlyából, földrengések, vulkánkitörések és egyéb természeti csapások

történnek. Persze a földi csín belül minden embernek és élőlénynek megvan a maga csí-mezeje, amely a természet adta

lehetőségeit képviseli. Megszabja a tehetségét, képességeit és korlátait. Döntéseink, cselekedeteink, életformánk,

táplálkozásunk mind hatással van a csínkre, így a további választásainkra is. Természetesen az emberi kapcsolatainkra.

Kifogyhatatlan téma!

 

Az emberi együttélés problémái, és párkapcsolati kötelékek boldogságos-viszontagságos bonyodalmai valahogy örökös

körforgásban keringenek a mulandó életeink fölött.

 

 

Szóval adva van az ég, a föld és az ember.

Esetenként kettő, vagy több, kapcsolata válogatja.

Az egyszerűség kedvéért maradjunk kettőnél, hiszen ez az alapja a többnek is. Ebből lesz az utód, rokonság, baráti körök…

 

 

És természetesen mindkettőben megannyi csí-áramlást segítő és megakasztó vicikek-vacakok!

Van, aki az otthonában szerencsehozónak a bambuszra esküszik, van, aki a kőszobrocskára, vagy hófehér gyertyára.

Van, aki számára a bőséget az aprópénz szimbolizálja, másnak pedig a kristályteknőc.

Persze a lélektérbe nem a bambusz fogja meghozni a szerencsét, és a bőség késlekedésében a teknőc is ártatlan maradhat.

Ebben a térben jobbára a szeretetnyelvet és a hozzánk tartozó szükségleteinket, érzéseinket,

értékeinket fogjuk ütköztetni, tologatni innen-oda, s mindenkinek megvan a maga kelengyéje, amit a saját lelki „legény- avagy

leányszobájából” magával hoz, és ezekből szükségeltetik összehozni egy közöst, ha már önként és dalolva az összebútorozás

mellett döntöttek. Ezt nem szabad szem elől téveszteni!

Talán legnehezebb megtalálni a helyét a „szabadságvesztés”, avagy a „valaminek a feladása” érzésnek.

Pedig ez az alap.

Amennyiben ezt sikerül nekünk tetsző keretbe passzítani és bravúrosan elhelyezni (leginkább a falon), akkor még potenciális

bájos dísze is lehet a közös enteriőrnek, ellenben azzal, ha a szoba központi részére piedesztálra állítva akadályoz

mozgásunkban.

 

Ezzel szervesen összekapcsolódik „a közösen és külön megélt idő” szükséglete, amit lehet értelmezgetni pro és kontra,

és csörtéket vívni érte. (Lógni egymás nyakán, vagy nem lógni egymás nyakán a nap huszonnégy órájában - ez itt a kérdés,

kedves William.) S a hatalmi harcok pont abból az időből vesznek el rengeteget, amiért tusakodunk,

a ring ráadásul nagy helyet foglal még akkor is, ha a negatív csí elkerülése miatt lekerekítjük a sarkait.

 

Természetesen a „romantika” színeit és halmazállapotát is illene összhangba hozni.

Természetesen ízlése válogatja, de a nagyon rózsaszínű nyálas verziója nem mutat túl elegánsan a falon,

gyorsan átfolyik bármilyen kereten s csorgásnyomokat hagy.

Ellenben mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy „nyál” nélkül nem tudnánk lenyelni az ételt, artikuláltan beszélni sem lehet

nélküle. Ráadásul fertőtleníteni is képes a (csörtékből származó) sérüléseket. Szóval mindenképpen érdemes a lélektérben

találni neki egy olyan helyet, ahol – mint mondjuk egy szépen berendezett akvárium – biztos pont néhány óra

harmóniához anélkül, hogy a csít utolérné a cukros vízbe fulladó légy végzete.

 

Szóval nem könnyű vállalás egy ilyen belső térrendezés. Hosszan lehetne írni arról, hová helyezzük az intimitást, a bizalmat, a

jövőképet, a munkamegosztást segítő jelképeket, és nem utolsósorban a külvilágot.

Akármilyen fura, de bizony a belső tér csít akadályozó tényezője az is, hogy mennyire vállalható egy kapcsolat

mások előtt: kik előtt igen, kik előtt mégsem annyira.

 

S abban is egyezségre kellene jutni, hogy mind ezekből mi az, ami kellemes (vagy csupán praktikus) dísze az asztalnak,

és mi az, amit egy értékes növény tisztségébe érdemes emelni: napfényes helyen, gondos ápolás mellet

szép nagyra növeszteni, hogy szépsége mellett energiákat tisztító és gyógyító szerepét is betölthesse.

 

De még mielőtt nekivágunk, fontos átgondolni, mi mindent nem érdemes bevinni a közös térbe.

Ami az (előző saját) szoba éke ugyan lehetett, de a közösbe már cseppet sem illik.

Sok konfliktustól és harmóniarombolótól kímélnénk meg a száguldani kívánkozó csít, magunkat s egymást.

Ugyanis ha úgy döntöttünk, hogy egy magányos lovaglásról „átnyergelünk” egy közös autózásra,

akkor a lovat már ne akarjuk az anyósülésen tartani. Még akkor sem, ha a ló egyébként az erő és hatalom szimbóluma.

Ha csak kicsit is körül nézünk a nagyvilágban, láthatjuk mennyire romboló, ha a dolgok cseppet sincsenek az őket megillető

helyükön.